Ló
Nincs még egy olyan emlősállat, amelynek evolúciója olyan alaposan tisztázott volna, mint a ló. Az ősemlősökből a lófélék irányába fejlődő első állat a patások „előfutára”, a Phenacodus volt, amely a paleocén korban, kb. 60 millió évvel ezelőtt jelent meg. Belőle fejlődött ki a vadló, a háziasított ló őse. A ló háziasítása a korai civilizációk idején, nagyjából 5000 évvel ezelőtt, Közép-Ázsiában kezdődött (botaji kultúra), majd a mai Dél-Oroszország, illetve Mezopotámia területén folytatódott. A nomád lótartók hamarosan rájöttek, hogy a lovon szállíthatják felszerelésüket, elkezdték tehát málhás lovakként használni őket.
A ló páratlanujjú patás állat. Mellső végtagjai négyujjúak, a hátulsók háromujjúak. Izomzata fejlett, erős. Gyorsan tud futni, szállítani, versenyezni.
A lónak testéhez képest kis gyomra van, ezért figyelni kell etetésére.Túletetés esetén különöző halálos szövődményű betegségek alakulhatnak ki!
A fedeztetést gondosan meg kell terveznünk. Ugyanis, ahogy a mondás is tartja: „az áprilisi csikók a legjobbak”. Télre sem szabad csikóra számítani, és a késő nyáriak sem jól időzítettek. A ló 11 hónapig, 48 hétig, illetve 336 napig vemhes. Az ellések legtöbbje a 326-350. nap között következik be. 100 ellésből 99 éjjel történik.
A lovak minden esetben csoportban élnek, mivel - prédaállatok lévén - a magányosságtól félnek. A lovaknak az ember által egybetartott nagyobb csoportját ménesnek nevezzük. A lovak egymás közötti viszonya meghatározott. Minden lónak meg van a maga hierarchikus helye a ménesben, amely meghatározza viselkedését.
A lónak kb. 100 fajtája ismert. A Kárpát-medencében kialakult fajtái a magyar félvér, a nóniusz és a hucul. Néhány fajtája még: angol telivér, arab telivér, gidrán, musztáng.
Ma már a lovakat földművelési munkára, igahúzásra általában nem használják. Főként a hobbi és a sport szerelmesei tartják őket. Másrészt a húsát és tejét hasznosítják. A lovasnomád népek - ahogyan a régi magyarok is - a ló tejéből a magas cukortartalomnak köszönhetően a mai napig alkoholos erjesztett italt, kumiszt készítenek. http://hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%B3 |